Hátvéder

Iratkozz fel
Bemutatkozás
Megyesztár, avagy sör, szotyi, fapad, meg hüjebíró
Kontakt
Te is lennél szerző? Jelentkezz:

hatveder@gmail.com
Pofakönyv
Friss kommentek
Archívum
Linkek

Temető volt, könyvtár lett
Írta: EstiKornél 2011. dec. 7. 6:38

Rovat:

Hasznos holmik

Egy megyei pályán minden megeshet. A bíróverés, 9 darab Kováccsal való kiállás, vagy a kulcsjátékosok Való Világ casting miatti lelépése talán már szót sem érdemel, de az egykori PEAC pálya érdekes történelmet futott be, melynek kezdőpontjaként temető volt, most pedig az EKF-projekt keretében emelt Tudásközpont áll a helyén, kevésbé ismertebb nevén a Kaptár. Ez utóbbi név főleg január és június elején illik rá különösen, mikor valóban élőhalottak mászkálnak ki-be a kapuin.

Ez volt a kiindulási állapot, a '30-as évek közepén. Ekkor a pályának még híre sincs, áll még viszont az akkori második legnagyobb pécsi köztemető, nagyjából a mostani Tudásközpont és a pécsi egyetem jogi karának kollégiuma helyén. Ezt a temetőt nem sokkal később felszámolják, és felépítik az egyetem sportcsarnokát, valamint a szabadtéri pályát.

Elolvasom »
Címkék: peac, pécs
Kommentek: még nincsenek kommentek

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

9. forduló- további eredmények
Írta: Polgardifan 2011. okt. 18. 16:36

Rovat:

Meccsriport

A vasárnapi mérkőzések összefoglalói:

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Fejér megyei I. osztály, 9. forduló
Írta: Polgardifan 2011. okt. 16. 9:45

Rovat:

Meccsriport

Sziasztok! Én a Fejér megyei I. osztály( Road Masters Liga) küzdelmeiről fogok írni hétről-hétre. Minden forduló előtt lesz egy beharangozó, majd a forduló után( vélhetően hétfőn) egy összefoglaló. Ezen kívül, ha a Polgárdi hazai meccsére ki tudok majd jutni, akkor arról a meccsről részletesebb összefoglalót láthattok majd.

Elolvasom »
Címkék: Fejér, Polgárdi
Kommentek: 2 komment

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Elhagytuk a purgatóriumot!
Írta: mgyuri 2011. aug. 2. 14:30

Rovat:

Meccsriport , Ultramozgalom

Ikarus BSESikerült az amiért már második éve szorítunk, visszakerült a BLSZ I.-be az Ikarus BSE!

Csakúgy mint a legutóbbi kiesés alkalmával, ismételten csak a második éveben sikerült a feljutás, - igaz most nem bajnokként, de annyi baj legyen - azaz visszakapaszkodni a negyedik vonalba.

Ikarus szurkolóként reméljük, hogy többé nem kell BLSZ I./B-s mérkőzésekre járni. A pályák, a körülmények, a játékosok, a játékvezetők... Nem fognak hiányozni. A BLSZ I. sem a mennyország, de legalább közelebb van az NB-s szinthez.

Elolvasom »
Címkék: blsz, ikarus, ultras ikarus
Kommentek: 1 komment

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Érdi ciki
Írta: mgyuri 2011. jún. 27. 20:30

Rovat:

Ultramozgalom

érdemes?Azok a szurkolók akik ultrának vallják magukat, teljesen mindegy, hogy milyen szinten áll a csapatuk, profik, vagy amatőrök, vannak dolgok amik szentek egy szurkolónak, aki ultrának vallja magát!

Ezek közül a legfontosabb az adott szurkolói csoport drapériája.

Elolvasom »
Címkék: érd
Kommentek: még nincsenek kommentek

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Szezonzáró (Nagymányok-Hőgyész 3-3)
Írta: Hatveder_vendegszerzo 2011. jún. 17. 11:51

Rovat:

Meccsriport , Ultramozgalom

Ismét jelentkezik a hőgyészi ultramozgalom egy faszipántos beszámolóval. Olvassuk lelkesen Keszhelyi Joci beszámolóját.

 

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Az FC ICSA dicsőséges tavaszi hadjárata - Végítélet
Írta: diszbohoc 2011. jún. 10. 9:04

Rovat:

FC ICSA dicsőséges tavaszi hadjárat

Pap: Kedves testvéreim. Azért gyűltünk ma itt össze, hogy megemlékezzünk az FC ICSA győzelméről, mely az Úr 2011. esztendejének június hó 9. napján történt vala (ahogy az közismert). Az Sör, az Bor és az Pálinka nevében

Hívek: Amen.

 

Elolvasom »

Kommentek: 2 komment

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Küzdelem a feljutásért
Írta: mgyuri 2011. jún. 2. 18:00

Rovat:

Meccsriport , Ultramozgalom

Ikarus mezEltelt egy hónap a legutóbbi poszt óta. Májusban az Ikarus még mindig harcban áll a feljutásért, de egyre reménytelenebb a helyzet abból a szempontból, hogy a csapatnak nincs a saját kezében a sorsa. Hiába is voltak a nagyon is jónak mondható tavaszi eredmények, ha megint nem jön össze a feljutás, néhány buta pontvesztés miatt...

De még él a remény, ahogy Lecsó is bölcsen megénekelte. Reménykedünk, hogy jóra fordul minden az utolsó két fordulóban, de addig is nézzük mi is történt az elmúlt egy hónapban mátyásföldi kis csapatunk háza táján.

Elolvasom »

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Kassai: BL után a megyében!
Írta: mgyuri 2011. máj. 31. 12:30

Rovat:

Hírösszefoglaló

KassaiA BL döntő után egy hasonlóan embert próbáló feladat vár a mai magyar labdarúgóélet egyik legismertebb alakjára: Kassai Viktorra.

A neves sípmester az őszi Magyar Kupa indulásért zajló Komárom-Esztergom megyei selejtező döntőjében működik közre amely az Ácsi Kinizsi és a Tardosi FC között kerül megrendezésre szombaton 15 órakor, Tatabányán, a Grosics stadionban .

Itt nem lehet hibázni! Nem csak a presztízs miatt, hanem a megyei szurkolók nem minden estben tolerálják a spori tévedését...

Ha valamelyik kedves olvasónk elmegy a meccsre, szívesen várjuk beszámolóját!


Címkék: kassai, megye
Kommentek: még nincsenek kommentek

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Egy hét, három budapesti meccs
Írta: mgyuri 2011. ápr. 29. 17:30

Rovat:

Meccsriport , Ultramozgalom

Ikarus örökké!

 

Vissza a blaszba!

Az a "jó" a Budapest Bajnokság második vonalában, hogy minden olyan bizonytalan. A hét közepéig általában nem fix a meccsidőpont, de sokszor a helyszín sem...

 

Elolvasom »
Címkék: blsz, ikarus, ultras ikarus
Kommentek: 3 komment

 
 
0 (0)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

 

Régebbiek | Végére »